Többfrontos csata az App Store miatt

A Microsoft az Apple-t, az Apple az Amazont perli az App Store kifejezés használata miatt.

Kategóriák: Üzlet, Internet, Internet

Szerző: Molnár József 2011. március 22.

A kaliforniai északi kerületi szövetségi bíróságra egy keresetet nyújtott be az Apple, amelyben az Amazon.com-ot támadják az App Store használata miatt. A Steve Jobs által fémjelzett cég érvelése szerint ugyanis az Amazon jogtalanul használja az érintett kifejezést az új androidos alkalmazásboltjánál, miközben az elnevezés az iPhone és iPad készülékek sikere, és az azokra írt rengeteg alkalmazás által vált híressé.

 

 



Az Apple azt szeretné elérni, hogy a bíróság kötelezze a név elhagyására, valamint bizonyos mértékű kártérítés megfizetésére az Amazont. Az IDG News Service kérdésére sem az Amazon, sem az Apple szóvivője nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Az ügy érdekessége, hogy az Apple kétfrontos harcot vív az App Store név miatt. Míg a fent tárgyalt esetben a név használata miatt perelnek, addig a Microsoft elleni védekező harcukban azt kell bizonyítaniuk, hogy egyáltalán kisajátítható-e az elnevezés. A redmondi szoftvercég érvelése alapján ugyanis a magyarul alkalmazás boltnak fordítható kifejezés túl általános. A jogi ping-pongban később az Apple a szavak szintjén visszavágott azt állítva, hogy a Windows elnevezés (mármint ablakok) is túl általános. A hivatalos reagálásuk egyébként szintén vihart kavart, mivel a redmondi szoftvercégnek postázott 31 oldalas jogi értekezésüket 11-es betűméretnél kisebb karakterekkel írták meg, miközben a Microsoft szerint annak legalább 11-es méretűnek kellene lennie.

 

Mobiltelefon

App Store galéria

Kapcsolódó tesztek

Videó: Samsung Galaxy S Plus

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

makemeunreal - Epic fan blog of Epic Games 2011-04-01 13:00:43

Az AppStore jóó :3

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.