Új Becker navik érkeznek

A Becker Ready 50 és Becker Active 50 egyaránt 5 hüvelykes kijelzővel segítik majd a navigálni vágyókat.

Kategóriák: Navigáció, GPS

Szerző: nonstop MOBIL 2011. augusztus 09.

A hazánkban egyre jobban gyökeret eresztő márka elsősorban onnan ismert, hogy használja, használhatja az iGO alapú kezelőfelületet, valamint képes meglehetősen kellemes ár-érték aránnyal bíró készülékekkel kirukkolni. A mára szinte szabvánnyá vált 5 colos kijelzőjű terméksorba most egyszerre két modellt szánt a cég, melyek elsősorban szoftveres megoldásiakkal igyekeznek kitűnni a mezőnyből.

 

 

Elsőként ilyen az „aero look" elnevezésű új kezelőfelület, vagy a „Becker BullsEye". Utóbbi talán érdekesebb és magát a használatot is segítő megoldás, hiszen az útközben történő beállítás-módosítások során is folyamatosan látható az aktuálisan használt térképfelület, így nem kell attól tartanunk attól, hogy míg egy gyors beállítást elvégzünk, elvétünk például egy fontos kereszteződést. A másik kiemelt újítás „SituationScan" névre hallgat, a funkció pedig valós forgalmi információkkal dolgozó másodpilótaként igyekszik megkönnyíteni az utazás. A Becker SituationScan útközben is folyamatosan feldolgozza az aktuális forgalmi információkat, és azok alapján - szükség esetén - új útvonal-alternatívát kínál a vezetőnek, amelyet a vezető saját belátása szerint megfogadhat vagy elutasíthat.

 

 

Becker Active 50


5" kijelző
GPS vevő: SIRF Star III GSC3TW
44 európai orzuág előre telepített térképe
beépített HQ TMC vevő, prémium TMC (FIN, N, PL, S)
Bluetooth telefon-kihangosító funkciók
Text-to-Speech szolgáltatás (magyar nyelven is)
Akkumulátor: 1200 mAh lítium ion
140 x 90 x 17 mm, 200 g
Időszakos útvonaltervezés
3D-s megjelenítés
Becker EasyClick aktív tartó, Micro USB, aktív autós tartó
4GB belső memória
Becker Situation Scan - útvonal asszisztens szolgáltatás
Becker OneShot - hangvezérlési rendszer (En, Ge)

 

 

Becker Ready 50

 

5" kijelző
44 európai ország előre telepített térképe
beépített HQ TMC® vevő, prémium TMC (FIN, N, PL, S)
GPS vevő: SIRF Star III GSC3TW
1200 mAh lítium ion akkumulátor
Text-to-Speech szolgáltatás (magyar nyelven is)
Időszakos útvonaltervezés
3D-s megjelenítés
MicroSD (32 GB-ig, Class 6)
140 x 90 x 17 mm, 195 g
Becker EasyClick passzív tartó
4GB belső memória
Becker Situation Scan - útvonal asszisztens szolgáltatás

 

Navigáció

Navigáció videó

Becker Z213-Z215 galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

foolvaso 2011-08-10 09:02:41

Hm kellemesnek tünik.Ár-érték arány?? Nos nem ártana jobban bemutatni,teszt??

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Videó: kalapácsként is használható a...
"A kijelző a videóban nem sérült meg ,ezt akkor láttam videóban mikor a..."

2012-05-20 17:52:50

Sony Xperia S
"A napokban én is vásároltam egy ilyen készüléket, szolgáltatótól, feketében...."

2012-05-20 13:57:15

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.