Videó: itthon is bemutatkoztak a Nokia újdonságai

Kameránk előtt szerepelt a Nokia N97 mini, N900 és Booklet 3G.

Kategóriák: Fókusz Mobil, Technológia, Mobil

Szerző: Horváth Balázs 2009. október 27.

Végre megtapogathattuk, egy rövid ideig kipróbálhattuk a nagy újdonságokat a termékek hazai bemutatkozásán. A Booklet 3G volt talán a legérdekesebb, hiszen a Nokia számára a netbookok piaca egy teljesen új terület. Még akkor is, ha gyártott már kifejezetten netezésre szánt nettáblákat. A netbook gyártók már belakták a piacot, ezért egy új szereplőnek - még akkor is, ha az a Nokia - igencsak össze kell szednie magát, ha menni akar valamire. Első ránézésre a Booklet 3G-nek lesz esélye, még akkor is, ha valószínűleg jóval drágább lesz a többieknél.

 


 

Sokan azt mondják, hogy az N97-nek eleve olyannak kellett volna lennie, mint az N97 mini. Van benne valami, hiszen ez a méret talán több embernek „fekszik". A szoftver is jóval kiforrottabb és csak némi méretcsökkenéssel kell számolni házban és billentyűzetben egyaránt. És még egy fontosabb különbség: a mini belső memóriája 32 gigáról 8 GB-ra csökkent.

 

Az N900 pedig a kőkemény okostelefon fanatikusok álomkészüléke: hatalmas, erős, drága és még különleges is. A Maemo rendszer gyors, úgy tűnik jól használható is, bár a függőleges nézeteket sokan hiányolják belőle. A szoftverellátottsággal sem lesz nagy gond, hiszen a korábbi nettáblákra fejlesztők az N900-ra biztosan még nagyobb iramban fognak dolgozni. Várjuk mindhármat tesztre minél előbb!

Technológia

Technológia videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

slaszlo 2009-10-27 21:52:18

húhh... a MAEMO nagyon jó platform lesz a jövőben, remélhetőleg fognak is fejleszteni rá sok-sok hasznos programot... Mondjuk én leszedtem az SDK-t, de windows 7- en nem akarja az igazságot, pontosabban, fel sem akarja magát rakni a gépre. Van még valakinek hasonló jellegű tapasztalata, vagy csak én néztem el valamit. Előre is köszönöm. :D

Legfrissebb hozzászólások

Kevés a Lumia 610 memóriája a Skype-nak
"SZÁ-NAL-MAS! Nokiáéknak elgurult a gyógyszer. Ennek a cégnek már a butafonok..."

2012-05-23 10:59:29

Hamarosan indul a számláló
"Nos EU-ban csak 1-országban van az ADÓ ADÓZTATÁSA megérdemeli a..."

2012-05-23 10:04:43

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Hja igen INGYEN van!! Amellett nem egységesen müködö!! sajna minden gyárto..."

2012-05-21 08:35:59

Mobilokat is hackelhetnek majd a...
"Nos remélhetöleg hazánkban nem lészen ilyen rendszer használva jogilag § bár..."

2012-05-21 08:27:22

Tovább nyomul az Android hadsereg
"Androidot szinte mar mindenbe építenek psp kinézettű mp5 be mp4 be. Vagy..."

2012-05-20 18:30:10

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.