Windows Phone 7: már készül a HTC HD2-re

Hivatalos frissítés nem lesz, de az ügyeskedőket semmi sem állíthatja meg.

Kategóriák: Mobil, Életmód, Újdonságok

Szerző: Wiezner István 2010. március 29.

A hónap elején a Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a jelenlegi csúcsmobilok egyikére sem lesz elérhető a Windows Phone 7. Noha például a HTC HD2 hardveres szemszögből képes lenne a futtatására, de sajnálatos módon öt gomb van az előlapján három helyett - ezen bukott el a frissítés ügye.

htch-hd7-windows-phone-7.jpg
 

Persze nem eszik ilyen forrón a kását: a HTCPedia egyik adminisztrátorának sikerült megszereznie a redmondiak új rendszerét, és elkezdte átportolni a HD2-re. Úgy tűnik, közel a siker: lényegében szinte minden működik (Bluetooth, Wi-Fi, GPS), egyedül a videochip meghajtóján kell még csiszolni, ugyanis időnként belassul a megjelenítés.


Kisebbik probléma, hogy a HD2 már említett öt előlapi gombjából csak kettő működik, a kiosztásuk problémája szintén megoldásra vár - bár ez nem tűnik komoly akadálynak. Ugyan az elkövető - Tom Codon - orosz, de ez még nem magyarázat arra, hogy milyen forrásból szerezte meg a rendszert: a Microsoft által kiadott SDK-ból biztosan nem, hiszen az x86-os build. Az úriember állítása szerint a közeljövőben publikálni fogja a ROM-ot, így ez lehet a HTC "nulladik" Windows Phone 7-es mobilja - év végén pedig jöhet az első, ezt a tajvani vállalat igazgatója hozta nyilvánosságra.


Mobil

Mobil videó

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

tEanyCvzNMXSgABk 2012-01-22 17:37:57

You've really captured all the essentials in this sujbcet area, haven't you?

grais 2010-05-18 08:43:51

Örömben az üröm, hogy az új HD2-esek 1 GB ROM-mal vannak szerelve. Szerintem szüksége is lesz a WP7 nek rá..

Legfrissebb hozzászólások

Strapabíró Androidos telefonok a...
"Nos van fejlödés,müszakilag! Igaz ha el jutnak hazánkba,hát biz Drágák..."

2012-02-07 09:02:19

Apple okoskamera koncepció
"Hm-Hm átlag juzer azt szeretné ha a telefonálás zökkenö mentes,jol..."

2012-02-07 08:59:26

Több okostelefon fogy, mint amennyi...
"Ezek igazak.Viszont hazánk az EU-legdrággában müködö,értékesitett,távközlési..."

2012-02-06 08:52:08

Bemutatkozott a Nokia Lumia 900
"Se baj mi Magyariak meg leszünk nélküle túl éljük,ha nincs ami kincs?? "

2012-02-03 08:58:38

Telenor Hipernet - mennyire szuper a...
"Hm nos fenti dolgok szépek,csak drágák a felhasználoknak!Amugy EDGE -t sem..."

2012-02-02 11:23:05

Közvélemény

Tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben?

Nem, mert már vettem egyet.
Nem tervezem, mert nem látom értelmét, nem tudnám mire használni.
Igen, feltétlenül, nagyon érdekel ez a kategória!
Nem, teljesen hidegen hagy a dolog.